Leírás
1. NAP | Érkezés Törökországba
Repülés Budapestről Törökországba, Isztambulba átszállással. Kollégánk a repülőtéren fogadja, majd a szállodában frissítő welcome drinkkel üdvözli Önöket. Munkatársunk minden tudnivalót megoszt Önnel az előttünk álló héttel kapcsolatban. Két éjszakára szállás Isztambul környékén.
2. NAP | Hippodrom - Kék Mecset - Topkapi Palota - fakultatív Boszporusz - Egyiptomi bazár
Isztambulban, a Boszporusz büszke nagyvárosában, a Selyemút egykori utolsó állomásánál elbűvölő módon keveredik a keleti mesék és a mai kor világa. Sziluettjét titokzatos minaretek, a Boszporuszon átívelő függőhíd, az Aranyszarv-öböl opálos víztükrén úszó hajók határozzák meg. A reggeli után az egykori Hippodromhoz látogatunk el, mely gyülekezési helyként szolgált. Itt megtekintünk három ókori emléket. Emellett belépünk a káprázatos Kék Mecsetbe, melyet az iszlám világ kiemelkedő szent helyeként tartanak számon. Felkeressük a Topkapi palotát, mely évszázados méltóságában a Szeráj-csúcsról tekint le, az Aranyszarv-öböl, és a Márvány-tenger között. Falai között szultánok éltek. A szeráj ma is az egykori oszmán birodalom erejét sugározza, és kincseit őrzi. Délután fakultatív program: varázslatos hajóút a Boszporuszon. Ne szalassza el az alkalmat, hogy az izgalmas hajós kaland során mesés képek elevenedjenek meg Ön előtt! Ősidők óta a gazdagok és hatalmasok privilégiuma volt Ázsia édesvizein utazni. A két part, Európa és Ázsia között között szeli hajónk a hullámokat, míg csodálattal adózhatunk a múlt és jelen megkapó, harmonikus együtt létezésének, a ragyogás és a letisztult szépség kontrasztjának. A távolban számos festői homlokzat, impozáns erőd, mesés palota körvonalai rajzolódnak ki. Meglátogatjuk az Egyiptomi bazárt (Fűszerpiac), ahol elbűvölnek minket a keleti színek és illatok. Visszatérés a hotelbe.
3. NAP | Ankara - Anatóliai Civilizációk Múzeuma - Atatürk Mauzóleum külső megtekintése
A reggeli után kijelentkezés a hotelből, majd ezt követően Törökország fővárosába, a mintegy 5,5 millió főnyi népességű Ankarába utazunk. A függetlenségi háború után Ankara vált az újonnan megalakuló köztársaság és a modern Törökország jelképévé. Felkeressük az Anatóliai Civilizációk Múzeumát, melyben páratlan régészeti kincseket tekinthetünk meg. KKövetkező állomásunk a Mustafa Kemal Atatürk Mauzóleum külső megtekintése egy fotó szünet erejéig, mely az államalapító előtt tiszteleg, és egyúttal a város szimbólumaként is ismert. Szállás Ankara környékén.
4. NAP | Kappadókia: Paşaba?? és Zelve
Kijelentkezés a hotelből. Utazás Kappadókia felé. Paşaba??, vagy másnéven a Szerzetesek Völgye az első állomásunk, ahol a tündérkémények elképesztő látványa fogad minket. Ezeket az egyedülálló formációkat a víz és a szél ereje alakította ki, és misztikus alakzatokként emelkednek ki a földből. Tegyen egy sétát ebben az elvarázsolt mesebirodalomban, és csodálja meg a kövekbe vésett részleteket, melyeket a természet művészi keze alkotott meg! Innen egy kőhajtásnyira található Zelve történelmi falucskája. Ez a szabadtéri múzeum betekintést enged a múltba, a tufasziklákba vájt vulkanikus barlanglakások, templomok, kolostorok egy bámulatos világot tárnak fel előttünk. Fedezze fel a sziklák között labirintust formáló utakat, csodálja meg a kövekbe vésett formákat! Szállás Kappadókiában.
5. NAP | Tündérkémények és fenséges völgyek, majd szabadidő vagy fakultatív
Kappadókia a világ egyik legizgalmasabb, leglélegzetelállítóbb tája, melynek egyedülálló képződményei a különböző méretű és formájú Tündérkémények, a különleges sziklaformációk, melyeket évezredekkel ezelőtt a vulkanikus tevékenység és erózió formált meg. Kappadókia területét festői völgyek ékesítik. A Képzelet Völgye olyan, mintha egy álomvilágba csöppennénk, a számos tündérkéménnyel, melyek közül sok állatokra emlékeztet. Egy fantasztikus helyszín a Üç Güzeller, azaz Három Szépség-völgy, ahol három sziklaalakzat uralja a tájat. A Güvercinlik, azaz Galamb-völgy nevét onnan kapta, hogy itt a tufába többezer galambodút vájtak. A nap első felében ezeket a csodákat keressük fel. Majd szabadidő vár Önre vagy tartson velünk félnapos fakultatív kirándulásra. Szállás Kappadókiában.
6. NAP | Sultanhani - Antalya
Reggeli a szállodában, majd kijelentkezés a hotelből. Elhagyjuk Kappadókia varázslatos-időtlen világát és Sultanhaniba, a híres szeldzsuk karaván menedékhez megyünk, ahol a múlt titkai tárulnak fel előttünk. Ezt követően a festői tájat teljes mértékben meghatározó, csodálatos Taurus-hegységen keresztül visszatérünk Antalya környékére, ahol az utolsó két éjszakát töltjük. Szállás Antalya környékén.
7. NAP | Antalya - Karpuzkaldiran-vízesés
Körutazásunk végén Antalyába látogatunk, amely a Török Riviéra egyik legszebb városa. Az országba látogatók népszerűségi listáján előkelő helyet foglal el, évente több millió turista keresi fel. A Taurus-hegység gyönyörű csúcsai és a régióra jellemző buja növényzet csodálatos látványt nyújtanak. Megnézzük a város szimbólumait, többek között a ,,rovátkolt" Yivli Minaretet, az óratornyot a Kalekapsi téren, és a régi városfalat. Vár ránk egy ékszer, majd egy bőrmanufaktúra is, ahol kedvező áron juthatunk a török kézművesipar remekeihez. Utóbbiban egy divatbemutatót is élvezhetünk. A nap méltó befejezését a festői Karpuzkaldiran-vízesés jelenti. Szállás Antalya környékén.
8. NAP | Hazautazás Magyarországra
Reggeli a hotelben. A busz az indulás függvényében viszi ki Önöket a repülőtérre. Hazautazás átszállással. Életre szóló élményekkel gazdagodva érkezünk haza Budapestre.
Fontos információk!
Beutazáshoz útlevél vagy személyi igazolvány szükséges, amelynek még legalább 180 napig kell érvényesnek lennie a Törökországba történő belépést követően.
Javasoljuk a Kultúracsomag megvásárlását, amivel megkapja az alap programhoz tartozó belépőket, és idegenvezetést.
Fakultatív programok vásárlására a helyszínen nyílik lehetőség, helyi szolgáltatók szervezésében.
A programváltoztatás jogát fenntartjuk!
A programok sorrendje változhat, fel is cserélődhetnek!
Az egyes időpontokon a csoportok indulásához minimum csoportlétszám szükséges.
Az ár tartalmazza
o Repülőjegy oda-vissza
o Repüléshez kapcsolódó szolgáltatások: Feladott poggyász, kézipoggyász, repülőtéri check-in
o Transzferek
o Minőségi szállodák: Vendégeink 4 és 5 csillagos elegáns szállodákban kapnak elhelyezést.
o Reggelit: Az utazás minden napján svédasztalos reggeli.
o Vacsora
o Magyar nyelvű csoportkíséret
Egyéb
o Egyágyas szoba felár: 59.990 Ft
Külön szoba igénylése, illetve egyedül utazó ügyfelek esetén
Az egyágyas szoba felár időszakonként eltérő lehet. Az Ön által kapott, személyre szabott árajánlat tartalmazza a helyes információt.
o Helyszínen fizetendő, elvárt borravaló: kb. 30 EUR/fő/út
Amiket ajánlunk Önnek
o Kultúracsomag: 39.990 Ft/fő
Az alap programhoz tartozó belépőket, idegenvezetést tartalmazza.
o Biztosítási csomag: 14.990 Ft/fő
Baleset és poggyászbiztosítás (7.600 Ft) és útlemondási biztosítás (7.390 Ft). A biztosítási csomag megrendelését követően - amennyiben a biztosító által elfogadott okok valamelyikével törli foglalását, akkor a bánatpénz 100%-a visszajár Önnek!
Fakultatív programok
Helyszínen foglalható fakultatív programok:
o Boszporusz hajókirándulás (időjárásfüggő) 45 EUR/fő
o Sema (dervistánc) 30 EUR/fő
o Török est (Show és korlátlan helyi alkoholos vagy üdítőital) 55 EUR/fő
o Hőlégballon - kb. 280 EUR/fő
o Isztambul by Night 30 EUR/fő
o Ebéd - aktuális ár a helyszínen
o Dzsipszafari 65 EUR/fő
Árak tájékozató jellegűek.
Időszakosan további programok is elérhetőek, további információk a helyszínen. Minimum létszám 10 fő.
A változtatás jogát fenntartjuk!
Hotel
Isztambul : Hotel Günes vagy Hotel La Quinta by Wyndham vagy hasonló
Ankara: Hotel Altinel Ankara Hotel and Convention Center vagy hasonló
Kappadókia: Hotel Crystal Kaynakli or Hotel Mustafa vagy hasonló
Antalya: Hotel Maya World Park vagy hasonló
Igyekszünk a fent említett hotelekben elszállásolni Önöket. Amennyiben külső körülményekből fakadóan változtatás válik szükségessé, hasonló vagy magasabb komfortfokozatú hotelekben biztosítunk elhelyezést.
Járatok
Indulási időpont | Időtartam | Szobatípus | Ellátás | Ár | Megjegyzés rovat | |
---|---|---|---|---|---|---|
2025-03-02 - 2025-03-09 | 7 éj | 2 ágyas szoba | Félpanzió | 219.990 Ft | Ft/fő, 2 fő részére, Budapesti indulás, Félpanzió | |
2025-03-09 - 2025-03-16 | 7 éj | 2 ágyas szoba | Félpanzió | 224.990 Ft | Ft/fő, 2 fő részére, Budapesti indulás, Félpanzió | |
2025-03-16 - 2025-03-23 | 7 éj | 2 ágyas szoba | Félpanzió | 229.990 Ft | Ft/fő, 2 fő részére, Budapesti indulás, Félpanzió | |
2025-03-23 - 2025-03-30 | 7 éj | 2 ágyas szoba | Félpanzió | 234.990 Ft | Ft/fő, 2 fő részére, Budapesti indulás, Félpanzió | |
2025-03-30 - 2025-04-06 | 7 éj | 2 ágyas szoba | Félpanzió | 239.990 Ft | Ft/fő, 2 fő részére, Budapesti indulás, Félpanzió | |
2025-04-06 - 2025-04-13 | 7 éj | 2 ágyas szoba | Félpanzió | 244.990 Ft | Ft/fő, 2 fő részére, Budapesti indulás, Félpanzió | |
2025-04-13 - 2025-04-20 | 7 éj | 2 ágyas szoba | Félpanzió | 249.990 Ft | Ft/fő, 2 fő részére, Budapesti indulás, Félpanzió | |
2025-04-20 - 2025-04-27 | 7 éj | 2 ágyas szoba | Félpanzió | 249.990 Ft | Ft/fő, 2 fő részére, Budapesti indulás, Félpanzió | |
2025-04-27 - 2025-05-04 | 7 éj | 2 ágyas szoba | Félpanzió | 259.990 Ft | Ft/fő, 2 fő részére, Budapesti indulás, Félpanzió | |
2025-05-04 - 2025-05-11 | 7 éj | 2 ágyas szoba | Félpanzió | 259.990 Ft | Ft/fő, 2 fő részére, Budapesti indulás, Félpanzió | |
2025-05-11 - 2025-05-18 | 7 éj | 2 ágyas szoba | Félpanzió | 259.990 Ft | Ft/fő, 2 fő részére, Budapesti indulás, Félpanzió | |
2025-05-18 - 2025-05-25 | 7 éj | 2 ágyas szoba | Félpanzió | 259.990 Ft | Ft/fő, 2 fő részére, Budapesti indulás, Félpanzió | |
2025-05-25 - 2025-06-01 | 7 éj | 2 ágyas szoba | Félpanzió | 259.990 Ft | Ft/fő, 2 fő részére, Budapesti indulás, Félpanzió |